Sziasztook!
Így a borús időre megérkezett az 5. fejezet! Úgy gondolom, most ez elég hosszú lett:D Láthatjátok, hogy eléggé nagy a részek közti időkülönbség, tudom, ne kövezzetek meg ezért, de ez úgy látszik így marad :( Ettől függetlenül persze igyekszem minél hamarabb hozni az új fejezetet. És 474 oldalmegjelenítés! Ez felfoghatatlan számomra. :D Köszönöm! Jó olvasását, itt is szívesen várok kommenteket! :) Ti vagytok a legjobbak!
Nagy nehezen felülök az ágyon, a lábaim a hideg padlóra rakva.
Már unom az iskolába járást, pedig csak két hete kezdődött.
Bent már Rosával, Lucyval és a többiekkel elütjük az időt,de a nyáron sokkal jobb volt délben kikászálódni az ágyból.
Nincs mese, felálltam és megrohamoztam a ruhás szekrényemet.
Kinyitottam az ajtaját, majd hosszú percekig csak néztem: mit vegyek fel?
Farmernadrágnál és kék-fehér pólónál maradtam, mert nem volt kedvem nagyobb macerához.
A táskámba bedobálom a könyveim, és elindulok a lépcsőn lefelé.
-Jó reggelt,aranyom!-köszönt az édesanyám.
-Hello.-válaszolok álomittas hangon.
Leülök az asztaloz és anya elém rak egy szelet pirítóst. Rámosolygok, megköszönöm és hozzá látok. Megbeszéljük ki mikor ér haza, kibeszéljük apa mennyit alszik és természetesen pár utószó a tegnapról. Aztán elszalad az idő és indulnom kell.
Elbattyogok a buszmegállóig, kellemes az idő nem esik rosszul. Így szeptember közepére már igazi ősz van, az a borzongatós hideg.
A szexy fehér busz belsejében megkeresem a szokásos-kék alapon fekete és piros ízléstelen mintával bevont székemet és helyet foglalok rajta. Szerintem az emberek, akik ebben az időben járnak dolgozni már meghagyják nekem a helyet. Mert biztos ennyire kedvesek-szólal meg a gonosz és szarkasztikus énem.
Magamban elmosolyodom, berakom a fülesem, bár tudom mindjárt megérkezem. Közepes hangerővel dübörög a zene a fülembe, kedvem támad tőle táncolni. Az embereket kezdem figyelni.
Egy nő kosztümben egy köteg papírt böngész. Biztos valami ügyvéd vagy banki dolgozó lehet.Kontya feszesen van a fején, teljesen elegáns, bár egy kósza tincs már kiszökött. lehet van gyereke is. Egy másik hosszú barna szoknyát visel, kabátkával és egyszerű szürke pólóval. Elmélyülten figyeli a tájat. Egy férfi öltönyben, a lába közt tartva az aktatáskáját újságot olvas, az arcát nem látom.
Nincs több időm erre, a busz megállta Sweet Amoris előtt és én leszállok róla.
Más osztályokból, vagy lehet az én osztályomból is még jönnek be a diákok, cseverészve a barátaikkal vagy egyedül. A borús időben, ahogy fúja a szél a leveleket olyan szomorkás a hangulat, de én mégis mosolygok.
Lassú léptekkel indulok befelé.
A terem ajtaja előtt sem veszem ki a fülesem, az összes másodpercet, míg ellehetek a külvilágtól választva kihasználom.
De aztán, mikor a helyemhez érek, kiveszem és körbepillantok a termen.
Alexynek és Rosanak mosolyogva integetek, és észreveszek egy borostyán és zöld szempárt amint engem méreget.Nem akarok bunkó lenni, hát neki is integetek, mire elkapja tekintetét és elfordul.Én pedig a telefonomhoz fordulok.
Nyomkodom egy darabiga telefonom, majd amikor becsöngetnek elrakom és megtudakolom milyen óránk lesz.
Irodalom. Az jó.
Bejön a tanárnő, szürke kosztümben, laza copfba fogott hajjal.. Felállunk, mire int, hogy üljünk le.
-Gondolom még nem volt alkalmatok az osztályfőnökötökkel beszélni, de megkért, hogy tájékoztassalak benneteket, a december 8.-án rendezésre kerülő Téli Bál-ról. Itt lesz megtartva a tornateremben, a díszítést, és ez az igazán lányeges, a legrosszabb osztályátlagot elérő osztály fogja elvégezni, tehát tanuljatok a holnapi dolgozatra is.-mosolyog, majd a lányok csillogó szemeit látva hozzáteszi:-természetesen lesz tánc, úgyhogy minden fiú kérjen megy egy lányt, hogy legyen a párja.
Nyüzsgés támad a halk teremben, az utolsó szavak hallatán.
Engem vajon ki hív el?-teszem föl magamban a kérdést. Akaratlanul is mosolyra húzódik a szám.-H a valaki elhív egyáltalán.
Megakad a szemem egy vörös hajkoronán és élénken látom magam előtt az első napom. Elég bunkó volt. Nem tudom levenni a szemem a hajáról, valami vonzza benne a tekintetem. Aztán hátra fordul felém. Vörös szemeivel végigmér majd elkapom a tekintetem. Valószínűleg totál elvörösödtem, mert hallom a gonosz kacaját. És persze Rosáliáét.
Kicsengetnek, majd ahogy pakolászok mellém huppan Rosa és Alexy.
-Bejön a vörös?- Kérdezi kertelés nélkül Rosa. Mielőtt válaszolhatnák (természetesen tagadva a hamis vádat) folytatja.-Ha bejönnek a kemény srácok ő a tökéletes választás. Helyes is, meg minden.
Alexy egyetértően mosolyog és bólogat.
-Egyet értek, de nekem nem az esetem.
Ezen jót mosolygok, ha valaki nem látta az arcát, hátulról akár lánynak is nézheti.
- Nem, egyáltalán nem!Mielőtt nagyon belemerültök az esküvő szervezésbe.
-Jaj, ne játszd meg magad! Előttünk tudod, hogy nem kell.
-Nem tetszik!
-Biztos? Pedig vannak tuti türkjeim.-veszi lejjebb a hangját Alexy.
sóhajtok, majd mosolyogva válaszolok
-Biztos.
Bekapok egy kis ropi, amit reggel bedobtam a táskámba, és kezdődhet is a töri óra!
Az óra körülbelül harmadik percében, rátámasztom a fejem kezemre és lehunyom a szemem.
A St Georges hídon állok, nem messze Floriantól. Fúj a szél, de eléggé derűs az ég. Nagyjából kilenc éves lehetek, sötétlila szövetkabát van rajtam világoskék sállal, a hajam hosszú lófarokba fogva. Florianszintén szövetkabátot visel, piros sállal.
Lenézünk a vízre, a hideg korlátnak támaszkodva.
Elővesz valamit a zsebéből. Egészen kicsi arany színű. Egy lakat.
-Ha felnövök elveszlek feleségül!- mondja boldogan
Ránézek, pislogok majd elmosolyodok. Elképzelem, ahogy felnőttek vagyunk és egymás kezét fogjuk, sétálunk, mellettünk gyerekek rohangálnak.
Előveszek egy fekete filctollat és Florian kezébe nyomom. Nem kell mondanom semmit, megfogja és felírja rá a nevünk.
Együtt tesszük fel a híd szélér Amikor kattan a zár elengedjük. Egymásra nézünk, mosolygunk. Aztán hátra hajtja a fejét és elkezd hátraesni.
Mielőtt elkaphatnám Leesik egy fekete lukba. Elvesztem az egyensúlyom a szakadék peremén állva és én is utána esek. Keresem a tekintetemmel a feketeségben, de nem találom. Felnézek, oda ahonnan leestem, de ott is csak sötétség van.
Nagyot koppan a fejem a faasztalon. Egy ismerős hang mellettem majdnem megfullad a nevetéstől, Lucy.
Körbenézek mindenki csinálja a dolgát, sürög-forog. Feltehetőleg szünet van.
-Hallod, te kajak végig aludtad az órát!-nyögi
-Ja asszem.
A nap hátralévő része azzal telt,hogy próbáltam nem elaludni és azon morfondíroztam, milyen szívesen visszamennék arra a hídra megnézni ott van-e még a lakat, vagy leszedték? Florian emlékszik-e rá vagy örök homály fedi?
És mire észbe kapok kicsengetnek az utolsó óráról is.ű
Bedobálom a cuccaimat a táskámba és kisietek az épületből. Áldom a szerencsét, hogy anyám berakatott velem egy esernyőt, ugyanis úgy szakad, mintha muszáj volna.
Kinyitom a cuki fehér alapon fekete pöttyös esernyőt és kilépek az udvarra. Természetesen az első tíz lépés alatt sikerült belelépnem egy pocsolyába.
Állok és várok a buszmegállóban. 5 perce... 10 perce... A szemem sarkából látom az ezüst hajú fiút elmenni mögöttem, esernyő nélkül.
Azt hiszem gyalog amúgy is hamarabb haza érek, mint a buszra várva. Elkezdek futni utána, ismét eltaposva egy pocsolyát.
Megfordul, én pedig megállok előtte, immár az ő feje fölé is tartva az esernyőt.
-Szia!-mondom
-Szia...-látom az arcán, hogy meglepődött azon, hogy idejöttem
-Gondoltam most én kísérlek haza, hisz te is segítettél nekem.
Lenéz a lábamra.
-Miattam vizes a cipőd?
-Jaj, nem! Még a suliba léptem bele egy pocsolyába!
Rám néz, és mosolygok.
Elindulok, jelezve hogy jó lenne ha ő is megindulna.
megyünk egy kis ideje, mikor lenéz rám, és átkarolja a vállam, hogy behúzzon az esernyő alá. Elvörösödök, leengedi a karját.
- Nem akarom, hogy még jobban elázz.
Szótlanul megyünk át a városon, hiába próbáltam beszélgetni vele.
Megállunk egy ruha bolt előtt.
-Köszönöm, hogy elkísértél. Most csak az öcsémhez jöttem.
- Itt dolgozik az öcséd?
-Ő az üzletvezető.
-király.... Akkor én megyek. Szia!
-Szia.
Sarkon fordulok és mosollyal az arcomon elindulok haza.
De aztán, mikor a helyemhez érek, kiveszem és körbepillantok a termen.
Alexynek és Rosanak mosolyogva integetek, és észreveszek egy borostyán és zöld szempárt amint engem méreget.Nem akarok bunkó lenni, hát neki is integetek, mire elkapja tekintetét és elfordul.Én pedig a telefonomhoz fordulok.
Nyomkodom egy darabiga telefonom, majd amikor becsöngetnek elrakom és megtudakolom milyen óránk lesz.
Irodalom. Az jó.
Bejön a tanárnő, szürke kosztümben, laza copfba fogott hajjal.. Felállunk, mire int, hogy üljünk le.
-Gondolom még nem volt alkalmatok az osztályfőnökötökkel beszélni, de megkért, hogy tájékoztassalak benneteket, a december 8.-án rendezésre kerülő Téli Bál-ról. Itt lesz megtartva a tornateremben, a díszítést, és ez az igazán lányeges, a legrosszabb osztályátlagot elérő osztály fogja elvégezni, tehát tanuljatok a holnapi dolgozatra is.-mosolyog, majd a lányok csillogó szemeit látva hozzáteszi:-természetesen lesz tánc, úgyhogy minden fiú kérjen megy egy lányt, hogy legyen a párja.
Nyüzsgés támad a halk teremben, az utolsó szavak hallatán.
Engem vajon ki hív el?-teszem föl magamban a kérdést. Akaratlanul is mosolyra húzódik a szám.-H a valaki elhív egyáltalán.
Megakad a szemem egy vörös hajkoronán és élénken látom magam előtt az első napom. Elég bunkó volt. Nem tudom levenni a szemem a hajáról, valami vonzza benne a tekintetem. Aztán hátra fordul felém. Vörös szemeivel végigmér majd elkapom a tekintetem. Valószínűleg totál elvörösödtem, mert hallom a gonosz kacaját. És persze Rosáliáét.
Kicsengetnek, majd ahogy pakolászok mellém huppan Rosa és Alexy.
-Bejön a vörös?- Kérdezi kertelés nélkül Rosa. Mielőtt válaszolhatnák (természetesen tagadva a hamis vádat) folytatja.-Ha bejönnek a kemény srácok ő a tökéletes választás. Helyes is, meg minden.
Alexy egyetértően mosolyog és bólogat.
-Egyet értek, de nekem nem az esetem.
Ezen jót mosolygok, ha valaki nem látta az arcát, hátulról akár lánynak is nézheti.
- Nem, egyáltalán nem!Mielőtt nagyon belemerültök az esküvő szervezésbe.
-Jaj, ne játszd meg magad! Előttünk tudod, hogy nem kell.
-Nem tetszik!
-Biztos? Pedig vannak tuti türkjeim.-veszi lejjebb a hangját Alexy.
sóhajtok, majd mosolyogva válaszolok
-Biztos.
Bekapok egy kis ropi, amit reggel bedobtam a táskámba, és kezdődhet is a töri óra!
Az óra körülbelül harmadik percében, rátámasztom a fejem kezemre és lehunyom a szemem.
A St Georges hídon állok, nem messze Floriantól. Fúj a szél, de eléggé derűs az ég. Nagyjából kilenc éves lehetek, sötétlila szövetkabát van rajtam világoskék sállal, a hajam hosszú lófarokba fogva. Florianszintén szövetkabátot visel, piros sállal.
Lenézünk a vízre, a hideg korlátnak támaszkodva.
Elővesz valamit a zsebéből. Egészen kicsi arany színű. Egy lakat.
-Ha felnövök elveszlek feleségül!- mondja boldogan
Ránézek, pislogok majd elmosolyodok. Elképzelem, ahogy felnőttek vagyunk és egymás kezét fogjuk, sétálunk, mellettünk gyerekek rohangálnak.
Előveszek egy fekete filctollat és Florian kezébe nyomom. Nem kell mondanom semmit, megfogja és felírja rá a nevünk.
Együtt tesszük fel a híd szélér Amikor kattan a zár elengedjük. Egymásra nézünk, mosolygunk. Aztán hátra hajtja a fejét és elkezd hátraesni.
Mielőtt elkaphatnám Leesik egy fekete lukba. Elvesztem az egyensúlyom a szakadék peremén állva és én is utána esek. Keresem a tekintetemmel a feketeségben, de nem találom. Felnézek, oda ahonnan leestem, de ott is csak sötétség van.
Nagyot koppan a fejem a faasztalon. Egy ismerős hang mellettem majdnem megfullad a nevetéstől, Lucy.
Körbenézek mindenki csinálja a dolgát, sürög-forog. Feltehetőleg szünet van.
-Hallod, te kajak végig aludtad az órát!-nyögi
-Ja asszem.
A nap hátralévő része azzal telt,hogy próbáltam nem elaludni és azon morfondíroztam, milyen szívesen visszamennék arra a hídra megnézni ott van-e még a lakat, vagy leszedték? Florian emlékszik-e rá vagy örök homály fedi?
És mire észbe kapok kicsengetnek az utolsó óráról is.ű
Bedobálom a cuccaimat a táskámba és kisietek az épületből. Áldom a szerencsét, hogy anyám berakatott velem egy esernyőt, ugyanis úgy szakad, mintha muszáj volna.
Kinyitom a cuki fehér alapon fekete pöttyös esernyőt és kilépek az udvarra. Természetesen az első tíz lépés alatt sikerült belelépnem egy pocsolyába.
Állok és várok a buszmegállóban. 5 perce... 10 perce... A szemem sarkából látom az ezüst hajú fiút elmenni mögöttem, esernyő nélkül.
Azt hiszem gyalog amúgy is hamarabb haza érek, mint a buszra várva. Elkezdek futni utána, ismét eltaposva egy pocsolyát.
Megfordul, én pedig megállok előtte, immár az ő feje fölé is tartva az esernyőt.
-Szia!-mondom
-Szia...-látom az arcán, hogy meglepődött azon, hogy idejöttem
-Gondoltam most én kísérlek haza, hisz te is segítettél nekem.
Lenéz a lábamra.
-Miattam vizes a cipőd?
-Jaj, nem! Még a suliba léptem bele egy pocsolyába!
Rám néz, és mosolygok.
Elindulok, jelezve hogy jó lenne ha ő is megindulna.
megyünk egy kis ideje, mikor lenéz rám, és átkarolja a vállam, hogy behúzzon az esernyő alá. Elvörösödök, leengedi a karját.
- Nem akarom, hogy még jobban elázz.
Szótlanul megyünk át a városon, hiába próbáltam beszélgetni vele.
Megállunk egy ruha bolt előtt.
-Köszönöm, hogy elkísértél. Most csak az öcsémhez jöttem.
- Itt dolgozik az öcséd?
-Ő az üzletvezető.
-király.... Akkor én megyek. Szia!
-Szia.
Sarkon fordulok és mosollyal az arcomon elindulok haza.
