7. A látogatás

Sziasztok! 

Bocsánat a sok (a nagyon-nagyon sok) késésért, csak egy csomó minden közbe jött, és nem tudtam leülni írni, ihletet veszettem, nem láttam, hogy tetszik-e bárkinek is, de most itt vagyok, újult erővel! Jó olvasást, a véleményetek érdekel, mint mindig! :)

Egyébként meg boldog karácsonyt, boldog új évet, meg boldog húsvétot is, meg boldog suli végét, stb! :) Ti vagytok a legjobbak!

A halloweeni csokiktól másnaposan, megyek be az iskolába. Szokatlan nyüzsgés van mindenhol, a diákok nevetgélnek, de legalábbis mosolyognak.
Beljebb megyek és észre veszek a fali-újságnál egy kisebb tömeget. Átverekedem magam rajtuk, és elolvasom a  papírt. Egy lista, rajta az osztályok átlagával. Tényleg! El is felejtettem, hogy ma hirdetik ki, hogy ki díszíti a termet a bálhoz.
A harmadik legjobb átlag lett a miénk. Nem rossz, bár fogalmam sincs, hogy sikerült összehozni.  A legrosszabb átlagot az egy évvel idősebbek nyerték, azaz Lucyék Szegény.
Mosolyogva sétálok be a terembe, majd nem szabad elfelejtenem az orra alá dörgölni.
Leülök a helyemre, és alig, hogy előpakolom a cuccaim, megpittyen a telefonom, SMS-t jelezve. Előkapom, és rámeredek. Folrian írt. De miért épp ilyenkor?
Délután találkozzunk!
Végig gondolom a mai terveim, megpróbálom besűríteni valahova. Na jó, simán belefér, majd este megírom a házim.
Mi ez, így hirtelen?
Majd elmondom, később! 
Baj van?
Kezdek megijedni, biztosan valami baj van, ha ilyen hirtelen látni akar.
Nem ír vissza.
Feszülten várom a nap végét, ami nagyon nem akart eljönni. Aztán végre kicsengetnek az utolsó óráról is.
Összedobálom a cuccaim, és indulok is.  Az ajtóban egy ismerős hang utánam kiált.
- Rachel!
Hátra fordulok, és  Lysandert látom felém jönni.
-Szia, ne haragudj, most sietek!- Azzal indultam volna tovább.
-Várj! Minden rendben, egész nap olyan nyugtalan vagy. - Aggodalmasan tekint rám, mégis magabiztosan.
-Persze, persze persze, csak... Sietnem kell haza!
Az arcomat kémleli:
- Rendben, de ez nem tesz jót az egészségednek.
- Oké, majd holnap beszélünk! Szia!
Elfutok, ki a kapun, pont látva az elsuhanó buszt. Akkor gyalogolnom kell.
Gyors léptekkel szedem az utat. Furcsa, hogy ennyire aggódott értem Lisander. Másokért is biztosan így szokott. Belegondolva Lucyval nem is  találkoztam. Biztos lebetegedett. Nem tett neki sem jót a sok csoki.
Befordulok az utolsó sarkon, ahol már látom is a házunk.
Az ajtónál remegő kézzel nyitom ki az ajtót, próbálok megnyugodni, miközben a legrosszabb eshetőségek futnak végig a fejemben. Megverték, kórházba került, vagy...vagy...
Leveszem a kabátom, cipőm és felviszem a táskám, majd idegesen járkálok fel-alá, az üzeneteit olvasva.
Aztán negyed  óra múlva csengetnek.
Odarohanok, és feltépem az ajtót.
Ott áll, teljesen sértetlenül, az ajtófélfának támaszkodva. Hál' istennek...
A nyakába ugrok könnybe lábadt szemmel, mire zavartan megütögeti a hátam.
- Mi ez így hirtelen? - Mosolyog, miután elengedtem
- Miért akartál ilyen hirtelen találkozni velem? Baj van? Miért nem válaszoltál az üzenetemre? Betegre aggódtam magam miattad!
Bután pislog párat.
-Bemehetnénk előbb? Kicsit fázok.

~~~~~~~~

Leülünk a gólyalábú székekre egy-egy pohár teával, majd faggatni kezdtem.

- Miért akartál ilyen hirtelen találkozni velem? - ismétlem magam.

Mosolyog, a szájához emeli a bögrét.

- Olyan rég találkoztunk, gondoltam beszélgethetnénk.

- Akkor gondolom nincs baj. - megkönnyebbültem.Az ilyen felesleges aggódások miatt fogok hamar megöregedni. Ha valami baja esne én... nem tudom mit csinálnék.

- Nem, nincs!

- És miért nem válaszoltál?

- A tanár észrevette, úgyhogy elvette a mobilom.

Ez mindent megmagyaráz. Már megint túl sok dolgot képzeltem a szavak mögé.

- Örülök, hogy jól vagy.

Mosolygok. Mélyen a szemembe néz, mintha keresne valamit.
Kezem óvón végig simítom az arcán. Behunyja a szemét, egy hosszú pislogás erejéig, és ismét rám függeszti.
Hűvös a bőre, még csak nem is beteg. Elveszem, majd mosolyogva belekortyolok a teámba.
- Most már tiszta a csakrád!
Ismét hosszas csend, majd a zsebéhez nyúl és kivesz egy fekete dobozt.

 - Egyébként ezt is meg akartam mutatni! - elfordul, majd mikor visszanéz egy fekete, nagy keretes szemüveg van rajta.- Tádá!
 - Hm. - a hosszúkás arcát ez a szemüveg  igazán jól áll, csak egyenlőre nekem furcsa. - Nagyon jól áll!
Felemeli az egyik szemöldökét, rátámaszkodik a jobb kezére az asztalon, onnan vigyorog rám.
Engem is elkap a  röhöghetnék, amikor meghallom az ajtó nyitódás.
- Rachel drágám, megjöttünk!  
Először megijedek, rá fagy a mosoly az arcomra.  Aztán felállok, és kirohanok hozzájuk.
- Sziasztok! Azt hittem később jöttök...
Anya kezében egy szatyor lóg, apa kezében viszont valamivel több. Úgy öttel.
- Igen mi is azt hittük, hogy több idő lesz, de egy kis zűr miatt - megsemmisítőn apára néz, aki csak elfordítja tekintetét- hamarabb végeztünk.
- Jó napot! köszön Florian megnyerő mosolyával.
 Ha apát nem nem tartja ott a sok szatyor, biztos a torkának esett volna. Anya viszont teljesen nyugodtan mosolyog.
-Szervusz, Rachel anyukája vagyok!- nyújtja felé a kezét, amit el is fogad.
-Igen, tudom. Florian Delon vagyok.
Anya megdöbben, majd elkezdi összeborzolni a haját, és dicsérgetni, hogy milyen fess úriember lett.
Miután mind beljebb mentünk és anyáék elpakoltak odaültünk a nagy asztalhoz. Sokat beszélgettünk, apa egészen feloldódott. (még egy kör UNO-ba is beszállt) Bár anya mesélt egy-két cikis sztorit, azért remélem nem köti majd később. Aztán elérkezett az öt óra és Flofiannak indulni kellett.
Kikísértem az ajtón, majd becsukom magunk mögött és mélyet lélegzek a hideg levegőből.
- Bocsi, azt hittem később jönnek haza. Tudom, hogy eléggé idegesítőek tudnak lenni, de csak nem küldhettem el őket.
- Semmi baj, bírom a szüleid. Egy élmény találkozni velük.
-Akkor jó!- nevetem el magam.
Végig néz az utcán, majd így szól:
- Nos, ideje mennem.
Mosolyog, és kicsit összekócolja a hajam.
- Jól van, szia!
- Szia!
Azzal elsétál a szürkületbe, én pedig vissza a szüleimhez vacsorázni.
Az ősök idő közben megterítettek, már csak rám vártak. Leülök hozzájuk és szedek a tányéromra a karbonara tésztából a tányéromra.
-És milyen a suli? - érdeklődik anyu
- Tök jó, máris vannak barátaim, meg miden. - elkezdem belapátolni a tésztát, amikor eszembe jut valami fontos.- Képzeljétek, Az iskola rendezni fog egy bált, a torna terembe, nagy habos-babos ruhákat veszünk, meg puncsot iszunk, és táncolunk!- ahogy meséltem egyre jobban beleéltem magam, látom a szemem előtt ahogy a "szőke hercegemmel" táncolok, teljesen teszek rá, hogy nem ismerem, aztán a lányokkal iszogatunk, és... nagyon várom már! - Feltéve, ha elengedtek, és elhív valaki.- teszem hozzá halkan.
- Nem mehetsz.- Vágja rá apa teljesen nyugodtan.
-Apa!
-Villiam! -  szólunk rá anyával szinte egyszerre.
Nem nagyon zavartatja magát, szépen eszik tovább, majd a saját védelmére kel.
- Nem fogom hagyni, hogy holmi fiúkával mászkálgass. Ezt eldöntöttem, nincs apelláta!
- De ez lenne az első bálom! Mindenki ott lesz! Kérlek!
Nem válaszol
- Had menjen! Elvégre nincs minden nap ilyen lehetősége!-
nyüstöli anya.
ismét semmi válasz. anyu hozzám fordul és legyint egyet.
-És mikor lesz?
- December 8.
- És már elhívott valaki?- húzza mosolyra a száját
- Nem még nem. - sikerült nekem is egy mosolyt kicsikarnom, de teljesen le vagyok törve.
- Legfeljebb majd Florian biztos elvisz.
- Aha.- felelek flegmán - Felmegyek a  szobámba.
Útközben berakom a mosogatóba a tányérom, és már megyek is felfelé a lépcsőn.
Felkapom az ágyamról  a pizsamám és átöltözök. kezembe veszem az épp aktuális könyvem, majd az ágyrra vetem magam, és késő estig olvasok.

                                                             ~~~~~~~~~~~~~~
Álmomban a felhők között fekszem. Illetve gondolom, mivel felettem is és alattam is vatta szerű pufi dolog van. Egy egyszerű hálóing van rajtam. Mikor megpróbálom megérinteni az egyik felhőt az szétfoszlik, lassan követve a többi is. Mikor mind eltűnik rálátást kapok az egész városra.
Gyönyörű - gondolom magamba.
Aztán elkezdek zuhanni.
Nem igazán esek pánikba, a hátat fordítok a városnak. A napot nézem, és furcsa mód még nem sült ki a szemem.
Vészesen közeledik a föld, meg akarok kapaszkodni valamiben, de nincs semmi a kezem ügyében. Azt hiszem már félni is késő.
Épületek tetejénél járok, sehol sem látok embereket, majd mielőtt földet érnék  kipattan a szemem és hangos koppanással a földre zuttyanok.
Káromkodok egy laza sort, majd felülök. Ugyan ott vagyok, pontosabban mellette mint ahol elaludtam,
Komótosan, a reggeli gyorsaságommal felöltözök és lekocogok a lépcsőn.
Sehol senki.
-Anya! - hívom. Semmi válasz.
Aztán eszembe jutott, hogy ma mind ketten dolgoznak.
Megkenek egy szelet pirítóst vajal, felveszem a kabátom és a cipőm, majd elindulok a buszmegállóba.
Enyhe 10 perces késéssel be is fut a várva várt fuvarozó, addig pont meg tudtam enni a reggelim. Felszállok, és helyet foglalok.
Zötyögve vesszük utunk az iskola felé, mintha egy örökké valóság lenne. Megérkezünk és amilyen gyorsan csak lehet be masírozok a kapukon, meg sem állva a teremig. Bent volt mindenki, halkan cseverésztek. Intek Rosanak és Alexynek, majd helyet foglalok az asztalomnál.
Hangos ajtó csapódás jelzi, hogy megjött a tanárunk, mire mindenki csendbe lett. Sötét kosztümöt visel, mint mindig, most is szoros kontyba fogta haját, és a köpenyt is viseli.
- Na, gyerekek! Mai órán kísérletezni fognunk, úgyhogy rendeződjetek párokba, aztán átmegyünk a kémia terembe.
Szétnézek az osztályon, és már mindenki beszélgetett valakivel. Kétségbe esve nézek Alexyre, de ő egy barna hajú, terepmintás nadrágot viselő fiún, Kentinen lógott. Egyszer beszéltem vele, elég kedves, és hallottam, hogy katonai iskolában tanult.
Át tekintek Rosara, de ő is már mással van, egy rövid lila hajú lánnyal, aki elég félénk. Azt hiszem Violának hívják. Nem sokszor hallom beszélni, de rendesnek tűnik.
Aztán meglátom Lisandert, a padjuknál ülni. Oda megyek, és leülök a mellette lévő székre.
- Szia! Leszünk labortársak?- mosolygok
Mintha egy kis meglepettség suhanna át  az arcán, de rá bólint.
- Persze.
A tanárnő felemeli a kezét, szól nekünk:
- Gyertek, megyünk!
Lisander feláll,  megvárja míg én is, és  a sor végén elindulunk az ajtó felé.                                                                                                         

6.Halloween

Sziasztok!

Hát igen, Rachelhez is megérkezett a halloween, bár oda egy picit később mint a való életben. :D  Olvassátok sok szeretettel, kommenteket hagyjatok alatta nyugodtan! Egyébként, jövő hónapban karácsony. Ti várjátok már? Én nagyon! :D Ti vagytok a legjobbak!

Reklám:  http://enytalecsj.blogspot.hu/

Hát, eljött ez a nap is. Nem nagyon szeretem a Halloweent. 12 éves koromban megnézettek velem egy horrorfilmet a barátaim, még Londonban, és azóta mindig, ezen a napon megnéztünk egyet. Tisztán emlékszem,  mit nézettek meg velem elsőnek. Ma már persze nevetek rajta, hisz annyira nem realisztikus. De, azóta sem vagyok jóban a hosszú fekete hajú ázsiai kislányokkal, törött vagy kopott babákkal, maszkos késes emberekkel, zombikkal,( na jó, a zombikkal spanolok) vérmes bohócokkal, romlott tejjel.

 - Nem megyünk házalni? - dobom fel a kérdést az egyik óra közti szünetben Rosaliánaknak, Alexynek és Lucynak.

- Menjünk. De minek öltözzünk?- kérdi Rosa.

Hosszsas gondolkozás után arra jutottunk, majd meglepjük egymást este. Este 7-kor találkozunk majd itt a suli előtt.

Az este hamarabb jött, mint gondoltam. A jelmezem használatra készen várt rám a szekrényben: fekete, fodros szoknya, ami a vádlimig ér, tépett aljjal és fűző szerű felső résszel. Nem szoktam ilyen ruhákat viselni ezért az elengedhetetlen köpenyem kicsit összehúztam magam előtt. A sminkem sötét, kicsit elfolyt, míg a bőrszínemen fehérítettem. A hajam összekócoltam, és rávettem a csúcsos kalapom. Már csak felvettem a bakancsom és megfogtam a seprűt. Most tökéletes boszinak érzem magam.

- Na, mit szólsz Árész, milyen boszi vagyok? -  kérdezem az ágyon heverésző cicától. Nem nagyon izgatja a dolog, csak nyávog egyet és átfordul a másik oldalára.

Ránézek az órára: ideje indulni.

Bedobálom a főbb sminkcuccokat és a telefonomat a táskámba, felveszem és lerobogok a lépcsőn.

Köszönök anyának, apának, és már a buszmegállóban is vagyok. Franc fog este mászkálni az utcán.

Befordul a jármű az utcába, majd megáll. Én felszállok rá, majd ismét hangos robogással elindul.

A buszban  nem vagyunk sokan, ezért rögtön kiszúrja a  szemem egy csontváznak festett, csontvázruhás Lisander.

Ő még nem vett észre, elfoglalja, hogy a jegyzetfüzetébe írogat. Lehuppanok a mellette lévő helyre és mosolyogva köszönök neki.

Meglepetten néz rám, valószínűleg nem számított rám.

- Hova mész, így kiöltözve? - folytatom a társalgást

- Rosaliaval és néhány osztálytársunkkal megyünk házalni. Te is jössz, nem?

- De, honnan tudtad? - Oké, nem  gondoltam, hogy ennyire zavarba jövök, de nem tehetek róla. A szemei olyan igézőek és ez a kedves mosoly... Csak nevetek és hülyeséget beszélek zavaromban.

- Rosalia mondta, meg a jelmezedből is gondoltam.

- Haha, tényleg!

Hála égnek megérkeztünk, úgyhogy nem kellett tovább habognom. Leszállunk a buszról ahol már látom Kentint, a szokásos terepnadrágjában, egy fehér lepellel a  kezében és Alexyt, cowboyként.

Oldalt állnak nekünk, így tökéletesen látom, hogy a kék hajú arca furcsán közel van a Kentinéhez, aki el van pirulva, de nem löki el magától.

Megállok. Lisander is megtorpan.

- Lehet, hogy furcsa kérdés, de... Alexy nem... Alexy a fiúkat szereti?

Lisander arca meg sem rezzen, de az enyém érzem, hogy teljesen vörös lesz.

- Igen, azt hiszem - válaszolja

Ez megmagyarázza, miért jött velünk vásárolni, miért ilyen kedves.

Nincs szívem megszakítani őket, de nem is kell, Rosa és Lucy megtette helyettünk. Odamentünk végül mi is és végigmértük egymás jelmezét.

Rosalia gumiruhás macskanő,  Lucy pedig buggyos nadrágos kalóz.

- Nem rossz. - mondják végül

- Még várunk valakit? - kérdezem

- Aha, Castielt - hangzott a válasz

- A vörös?

- Aha. -  mondja valaki mögöttem.

Megijedek, felsikoltok és arrébb ugrok. Hallom, hogy gonoszan felnevet, és mikor megfordulok látom a vörös fiú gúnyos arcát.

- Nyuszi.

Rosalia dühösen oda trappol hozzá, és szemrehányóan megkérdi:

- És te minek öltöztél, ha szabad tudnom?

Erre a kérdezett csak hegykén válaszol:

- Castielnek.

A lány kivesz egy A4-es papírt, celluxot és egy nagy piros lepedőt a táskájából (lövésem sincs miért volt ott). Az elsőt a kezembe nyomja, hogy rajzoljak, majd a  lepedőt átteríti a vállán és megköti a nyakánál. Elkéri a rajzot, majd a ragasztóval rögzíti a mellkasán.

Hiper sexy Superman lett.

- Ugye nem gondolod komolyan? - szinte be se fejezhette a mondatot már érkezett is a válasz.

- De. Te nem öltöztél be.

Horkant egyet, mire muszáj elmosolyodnom. Elhúzza száját, de nem szedi le a hacukát, látva Rosalia arcát.

Fuldokolva kuncogunk,  eme vicces jelenség láttán.

- Mehetünk? - kérdezem, félig a kalapom alól.

- Igen! - hangzott az egyhangú válasz.

Az első ház az lett, amelyik a legközelebbi. Bekopogtunk, felvettük a széles mosolyunk, majd vártuk, hogy kinyissa valakit.

Egy fiatal fiú jött ki, barna kócos hajjal, itallal és fülsiketítő zene kíséretében. Valószínűleg  teljen részeg.

- Császtok, haverkák! Há' már elkezdődött a buli, de gyertek azé' ti is!

Megfogja a karom és berángat a házba. Nagy ház, rengeteg emberrel. A falakon családi képek, kacskaringós díszek vannak. Mindenki be van öltözve valaminek, boszorkányból már például kettőt is találtam. A szemem sarkából még látom, hogya barátaim is bejönnek, zavartan próbálnak elvegyülni.

Az ismeretlen fiú bevisz a táncparkett közepére. Most veszem csak észre, hogy nem visel pólót, ezzel láthatóvá téve kockahasát. Eddig se volt, vagy csak nem vettem észre?

Magához húz, kínosan közel, és a szemembe néz.

-  Nagyon csinos, egy boszi vagy! - Amint kinyitotta a száját megcsapott a brutális alkohol szag, amitől elfogott az émelygés.

Eltolnám magam tőle, de csak szorosabban szorít.

- Engedj el, kérlek!

- Ugyan cica, hova sietsz?

Elvigyorodik és vészesen közel hajol az arcomhoz.

Teljesen leblokkolok, nem tudom mit tegyek, vagy ötven lehetséges menekülési útvonalat átpörget az agyam, de ekkor egy kéz megragadja a vállánál és elrántja tőlem.

- Mi van má' ember!? - horkantja a félmeztelen.

- Ha jól hallottam azt kérte, engedd el. - feleli higgadtan Lisander. - Menjünk, Rachel.

- Asszed' hagyom, hogy lenyúld a csajom!?

Odalépek hozzá, lendítem a lábam, és telibe tökön rúgom. Többen felszisszentetek, azok közül akik látták vagy röhögtek. Dühösen ráförmedek:

- Nem vagyok a "csajod"!

Sietősen távozok, megcélzom az ajtót, sorosan mögöttem Alexyvel és Kentinnel. Kiérünk, majd megállunk megvárni a többieket. Nem szólok semmit, csak idegesen a hajamba túrok. Lucy odarohan hozzám,  féltőn megölel.

- Mi történt? - kérdi.

- Az a seggfej rám mászott.

-Nézd a jó oldalát! Bevált a csini boszi ruci! - Tudom, hogy viccesnek szánta, de most nem igen hatott.

Odahajolok hozzá, egészen a füléhez, és halkan odasúgom neki:

- Te is tudod, hogy még nem volt barátom, tehát még nem is csókolóztam!

Elvigyorodik, és gonoszul válaszol.

- Most lehetett volna!

- Menj a francba! - most már én is röhögök.

- Azért még megyünk cukrot gyűjteni? -  faggatott Alexy.

 Végignézek a díszes társaságunkon: mindenki mosolyog, még a vörös is.

El sem hiszem, mennyi barátot szereztem, ilyen rövid idő alatt. ÉN is mosolyogva indulok utánunk, úgy tűnik a fiúk nagyon rápörögtek a cukorkára.

5.Tanórai álom

Sziasztook!

Így a borús időre megérkezett az 5. fejezet! Úgy gondolom, most  ez elég hosszú lett:D Láthatjátok, hogy eléggé nagy  a részek közti időkülönbség, tudom, ne kövezzetek meg ezért, de ez úgy látszik így marad :(  Ettől függetlenül persze igyekszem minél hamarabb hozni az új fejezetet. És 474 oldalmegjelenítés! Ez felfoghatatlan számomra. :D Köszönöm! Jó olvasását, itt is szívesen várok kommenteket! :) Ti vagytok a legjobbak!

A hajnal mint egy horrorfilmből származó szörnyeteg, ütötte be fejét az ablakomon, és ha ez nem lenne lég az ébresztőóra is a frászt hozta rám.
Nagy nehezen felülök az ágyon, a  lábaim a hideg padlóra rakva.
Már unom az iskolába járást, pedig csak két  hete kezdődött.
Bent már Rosával, Lucyval és a többiekkel elütjük az időt,de a nyáron sokkal jobb volt délben kikászálódni az ágyból.
Nincs mese, felálltam és megrohamoztam a ruhás szekrényemet.
Kinyitottam az ajtaját, majd hosszú percekig csak néztem: mit vegyek fel?
Farmernadrágnál és kék-fehér pólónál maradtam, mert nem volt kedvem nagyobb macerához.
A táskámba bedobálom a könyveim, és elindulok a lépcsőn lefelé.
-Jó reggelt,aranyom!-köszönt az édesanyám.
-Hello.-válaszolok  álomittas hangon.
Leülök az asztaloz és anya elém rak egy szelet pirítóst. Rámosolygok, megköszönöm és hozzá látok. Megbeszéljük ki mikor ér haza, kibeszéljük apa mennyit alszik és természetesen pár utószó a tegnapról. Aztán elszalad az idő és indulnom kell.
Elbattyogok a buszmegállóig, kellemes az idő nem esik rosszul. Így szeptember közepére már igazi ősz van, az a borzongatós hideg.
A szexy fehér busz belsejében megkeresem a szokásos-kék alapon fekete és piros ízléstelen mintával bevont székemet és helyet foglalok rajta. Szerintem az emberek, akik ebben az időben járnak dolgozni már meghagyják nekem a helyet. Mert biztos ennyire kedvesek-szólal meg a gonosz és szarkasztikus énem.
Magamban elmosolyodom, berakom a fülesem, bár tudom mindjárt megérkezem. Közepes hangerővel dübörög a zene a fülembe, kedvem támad tőle táncolni. Az embereket kezdem figyelni.
Egy nő kosztümben egy köteg papírt böngész. Biztos valami ügyvéd vagy banki dolgozó lehet.Kontya feszesen van a fején, teljesen elegáns, bár egy kósza tincs már kiszökött. lehet van gyereke is. Egy másik hosszú barna szoknyát visel, kabátkával és egyszerű szürke pólóval.  Elmélyülten figyeli a tájat. Egy férfi öltönyben, a lába közt tartva az aktatáskáját újságot olvas, az arcát nem látom.
Nincs több időm erre,  a busz megállta Sweet Amoris előtt  és én leszállok róla.
Más osztályokból, vagy lehet az én osztályomból is még jönnek be a diákok, cseverészve a barátaikkal vagy egyedül. A borús időben, ahogy fúja a szél a leveleket olyan szomorkás a hangulat, de én mégis mosolygok.
Lassú léptekkel indulok befelé.

A terem ajtaja előtt  sem veszem ki a fülesem, az összes másodpercet, míg ellehetek a külvilágtól választva kihasználom.
De aztán, mikor a helyemhez érek, kiveszem és körbepillantok a termen.
Alexynek és Rosanak mosolyogva integetek, és észreveszek egy borostyán és zöld szempárt amint engem méreget.Nem akarok bunkó lenni, hát neki is integetek, mire elkapja tekintetét és elfordul.Én pedig a telefonomhoz fordulok.
Nyomkodom egy darabiga telefonom, majd amikor becsöngetnek elrakom és megtudakolom milyen óránk lesz.
Irodalom. Az jó.
Bejön a tanárnő, szürke kosztümben, laza copfba fogott hajjal.. Felállunk, mire int, hogy üljünk le.
-Gondolom még nem volt alkalmatok az osztályfőnökötökkel beszélni, de megkért, hogy tájékoztassalak benneteket, a december 8.-án rendezésre kerülő Téli Bál-ról. Itt lesz megtartva a tornateremben, a díszítést, és ez az igazán lányeges, a legrosszabb osztályátlagot elérő osztály fogja elvégezni, tehát tanuljatok a holnapi dolgozatra is.-mosolyog, majd a lányok csillogó szemeit látva hozzáteszi:-természetesen lesz tánc, úgyhogy minden fiú kérjen megy egy lányt, hogy legyen a párja.
Nyüzsgés támad a halk teremben, az utolsó szavak hallatán.
Engem vajon ki hív el?-teszem föl magamban a kérdést. Akaratlanul is mosolyra húzódik a szám.-H a valaki elhív egyáltalán.
Megakad a szemem egy vörös hajkoronán és élénken látom magam előtt az első napom. Elég bunkó volt. Nem tudom levenni a szemem  a hajáról, valami vonzza benne a tekintetem. Aztán hátra fordul felém. Vörös szemeivel végigmér majd elkapom a tekintetem. Valószínűleg totál elvörösödtem, mert hallom a gonosz kacaját. És persze Rosáliáét.

Kicsengetnek, majd ahogy pakolászok mellém huppan Rosa és Alexy.
-Bejön a vörös?- Kérdezi kertelés nélkül Rosa. Mielőtt válaszolhatnák (természetesen tagadva a hamis vádat) folytatja.-Ha bejönnek a kemény srácok ő a tökéletes választás. Helyes is, meg minden.
Alexy egyetértően mosolyog és bólogat.
-Egyet értek, de nekem nem az esetem.
Ezen jót mosolygok, ha valaki nem látta az arcát, hátulról akár lánynak is nézheti.
- Nem, egyáltalán nem!Mielőtt nagyon belemerültök az esküvő szervezésbe.
-Jaj, ne játszd meg magad! Előttünk tudod, hogy nem kell.
-Nem tetszik!
-Biztos? Pedig vannak tuti türkjeim.-veszi lejjebb a hangját Alexy.
sóhajtok, majd mosolyogva válaszolok
-Biztos.
Bekapok egy kis ropi, amit reggel bedobtam a táskámba, és kezdődhet is a töri óra!
Az óra körülbelül harmadik percében, rátámasztom a fejem kezemre és lehunyom a szemem.


A St Georges hídon állok, nem messze Floriantól. Fúj a szél, de eléggé derűs az ég. Nagyjából kilenc éves lehetek, sötétlila szövetkabát van rajtam világoskék sállal, a hajam hosszú lófarokba fogva. Florianszintén szövetkabátot visel, piros sállal.
Lenézünk a vízre, a hideg korlátnak támaszkodva.
Elővesz valamit a zsebéből. Egészen kicsi arany színű. Egy lakat.
-Ha felnövök elveszlek feleségül!- mondja boldogan
Ránézek, pislogok majd elmosolyodok. Elképzelem, ahogy felnőttek vagyunk és egymás kezét fogjuk, sétálunk, mellettünk gyerekek rohangálnak.
Előveszek  egy fekete filctollat és Florian kezébe nyomom. Nem kell mondanom semmit, megfogja és felírja rá a nevünk.
Együtt tesszük fel a híd szélér Amikor kattan a zár elengedjük. Egymásra nézünk, mosolygunk. Aztán  hátra hajtja a fejét és elkezd hátraesni.
Mielőtt elkaphatnám Leesik  egy fekete lukba. Elvesztem az egyensúlyom a szakadék peremén állva és én is utána esek. Keresem a tekintetemmel a feketeségben, de nem találom. Felnézek, oda ahonnan leestem, de ott is csak sötétség van.


Nagyot koppan a fejem a faasztalon. Egy ismerős hang mellettem majdnem megfullad a nevetéstől, Lucy.
Körbenézek mindenki csinálja a dolgát, sürög-forog. Feltehetőleg szünet van.
-Hallod, te kajak végig aludtad az órát!-nyögi
-Ja asszem.
A nap hátralévő része azzal telt,hogy  próbáltam nem elaludni és azon morfondíroztam, milyen szívesen visszamennék arra  a hídra megnézni ott van-e még a lakat, vagy leszedték? Florian emlékszik-e rá vagy örök homály fedi?
És mire észbe kapok kicsengetnek az utolsó óráról is.ű
Bedobálom a cuccaimat a táskámba és kisietek az épületből. Áldom a  szerencsét, hogy anyám berakatott velem egy esernyőt, ugyanis úgy szakad, mintha muszáj volna.
Kinyitom a cuki fehér alapon fekete pöttyös esernyőt és kilépek az udvarra. Természetesen az első tíz lépés alatt sikerült belelépnem egy pocsolyába.
Állok és várok a buszmegállóban. 5 perce... 10 perce... A szemem sarkából látom az ezüst hajú fiút elmenni mögöttem, esernyő nélkül.
Azt hiszem  gyalog amúgy is hamarabb haza érek, mint a buszra várva. Elkezdek futni utána, ismét eltaposva egy pocsolyát.
Megfordul, én pedig megállok előtte, immár az ő feje fölé is tartva az esernyőt.
-Szia!-mondom
-Szia...-látom az arcán, hogy meglepődött azon, hogy idejöttem
-Gondoltam most én kísérlek haza, hisz te is segítettél nekem.
Lenéz a lábamra.
-Miattam vizes a cipőd?
-Jaj, nem! Még a suliba léptem bele egy pocsolyába!
Rám néz, és mosolygok.
Elindulok, jelezve hogy jó lenne ha ő is megindulna.
megyünk egy kis ideje, mikor lenéz rám, és átkarolja a vállam, hogy behúzzon az esernyő alá. Elvörösödök, leengedi a karját.
- Nem akarom, hogy még jobban elázz.
Szótlanul megyünk át a városon, hiába próbáltam beszélgetni vele.
Megállunk egy ruha bolt előtt.
-Köszönöm, hogy elkísértél. Most csak az öcsémhez jöttem.
- Itt dolgozik az öcséd?
-Ő az üzletvezető.
-király.... Akkor én megyek. Szia!
-Szia.
 Sarkon fordulok és mosollyal az arcomon elindulok haza.

4.Plázaparty

Sziasztok! 

Eléggé késve jött az új fejezet, mert nem gondoltam volna, hogy ennyit kell tanulnom az első  pár héten. Tudom, megígértem, de nem sikerült hosszabbra írnom a fejezetet, majd a következőnél igyekszem :) Ja és majdnem 300 oldalmegjelenítés! :o Ti vagytok a legjobbak, köszönöm, és jó olvasást! :) 

Régebben, talán két éve már mikor egyszer Lyon-ban  nyaraltunk és megismertem egy lányt, akivel nagyon jó barátnők lettünk. Eleinte tartottuk a kapcsolatot aztán, nem is tudom miért, de megszakadt.
Odaérve  megállok a háta mögött.
- Lucy?
Meglepetten néz hátra rám, aztán felderül az arca, kivirul, pont mint mikor utoljára láttam.
-Rach! Milyen régen láttalak!
Aztán megölel. Farmer nadrágot visel hosszú fehér ujjatlannal.
-Egyáltalán nem változtál. De mit keresel itt?- kérdezem
-Ide költöztünk anyámmal. Szép hely és az osztálytársak is aranyosak.
Alexy, szegény csak áll és mozolyg, mint valami fa.
-Ennek örülök! Ide jársz a Sweet Amoris-ba?
-Igen. Itt találkoztam Rosaval és Alexyvel.
Rosaliat csak emlegetni kellett, és meg megérkezett.
-Na hello. Mehetünk?
Elindultunk a pláza felé, ami azt mondták már nincs messze.Útközben Lucyval beszélgettünk. Jó volt a régi dolgokról beszélgetni vele. Kiderült, hogy  jött vele a régi barátunk, Florian.
Emlékszem azért kezdtünk barátkozni vele, mert csúnyácska volt és más nem akart.De annak már két éve. Kíváncsi  vagyok változott-e valamit.
Beérve az épület ajtaján, én egyből megrohamoznám az első édesség boltot, de Rosalia az utamba áll.
-Ugye nem gondolod, hogy hagyom, hogy így mászkálj!? Suliba oké, de ide nem hagyom! Hol élsz te? A nyolcvanas években!?
Előszőr megrökönyödve néztem rá, majd végig magamon, aztán leesett, hogy a szoknyámat tartja túl hosszúnak.
-Gyere! Ha segítek talán ma még egy pasit is összeszedhetsz!
-Honnan tudod,hogy nincs barátom?-Kérdezem sértődötten. Ami azt illeti tényleg nincs, de nem gondoltam volna, hogy ennyire látszik.
-Látom, drágám.
Nem ellenkezem, hagyom, hogy magukkal vigyenek.
Körbejártuk a boltot és egy-egy kupac ruha kíséretében bementünk a piros függönnyel ellátott próba fülkébe.
Felpróbáltunk mindent, vesztern stílustól a retroig. Sőt Alexyvel még egy szoknyát is felvetetünk.
A végén amit megvettem és fel is vettem  egy szerintem túl rövid, világos kék szokna egy fehér ujjatlannal és fekete tűsarkúval.
Rosalia  tapadós, fekete, csillogós rövid ruhát vett, szintén fekete tűsarkúval, Lucy bokáig érő világos lila maxy ruhát vett, Alexy pedig farmert, rózsaszín pólót, bőrdzsekit, tornacsukát és persze a színes fejhallgatóját vette fel.
-Oké, most mehetünk a többi boltba!-kiáltok fel a bolt ajtajában.- Én felmegyek veszek egy napszemüveget. A régi egy kicsit viseletes.
-Rendben, majd gyere!
Azzal elindultam  a mozgó lépcsőn felfelé.
A bolt, ahová megyek nincs messze. Eléggé nagy a tömeg, de legalább meg lehet tenni két lépést anélkül, hogy valakit fel ne löknénk.
Be battyogok a boltba és a kirakatból beleszerettem az elsőbd. Ezüst keretes, fekete lencsés hipster szemcsi.
Leemelem a helyéről és beállok a sorba. Előttem  hárman állnak.
A közvetlen előttem álló fiú magas, barna "páva"-szerű haja van. A lába mellett van egy fekete pénztárca, gondolom az övé. Felveszem és megkocogtatom a vállát.Mikor rám néz, látom a meglepően szép arcát és mogyoró barna szemeit.
-Ez a tiéd?-kérdezem szórakozottan
-ó, köszönöm! Biztos kiesett a zsebemből!-mosolyog, amitől én is mosolygok. Aztán elkerekedik a szem és ennyit mond: szia!
Nem én nem kaptam tőle frászt. Á dehogy. Csak hajlamos vagyok sokszor átpörgetni a fejemben egy jelenetet, mindig kicsit eltorzítani.A végére egy roppant ördögi bohóc köszönt rám.
-öm... Szia...- nyögöm ki végül.
-Nagyon rég láttalak, Rachel! Semmit nem változtál!-közelebb jött hozzám, hogy megöleljen, de én kitérek előle.
-Ne haragudj, de ki vagy?
-Meg sem ismersz? Florian vagyok. Lyonból.
Kikerekedik a szemem, nem mondok semmit csak boldogan megölelem.
Teljesen máshogy nézett ki két éve.Megnőtt és sokkal szebb lett.
-Oké, most, hogy befejeztétek az ölelkezést haladhatnánk is. Maga jön fiatal úr!-szól ránk egy néni a sorból.
Kifizettük a szemüvegeket és kimentünk az üzletből. Leültünk egy padra az üvegkorlát mellett.
-Nahát.. annyit változtál! És jól nézel ki!-nevetek zavaromban. Lucy említette,hogy Florian is ide költözött, de nem gondoltam volna, hogy pont egy szemüveg boltban fogunk találkozni.
-Te viszont semmit nem változtál!-Az arca  őszintén vidámnak tűnik, de a sötét szemei mély bánatot mutatnak.
-És hogy hogy itt vagy  Párizsban? Azt hittem szeretsz Lyonban élni.
-Szerettem is, de apámék elváltak és anyával ideköltöztünk. Egyébként is kellett a változás. És te?
Biztos a szülei válása miatt ilyen szomorú. Nem csoda, én is az lennék.
-Sajnálom...Apa itt kapott munkát, úgyhogy ide költöztünk.
Nevetve cseverészünk még egy kicsit.
Lentről éles fütty szó szakít félbe, menjek tulajdonosa Rosalia, aki Alexyvel integet felfelé hozzánk.
-Azt hiszem nekem most mennem kell.-felállok a padról és felveszem a cuccaim.
-Jó volna újra látni.
-Igen. Megadom a telefonszámomat.
Előkapok egy papírt és egy tollat a táskámból és felvésem rá a mobilszámom.
-Tessék.-nyújtom át neki.-Majd hívj!
-Rendben.
Elbúcsúzunk, majd lemegyek Rosáliához.
Most azzal az arccal néz rám, hogy na ugye, megmondtam.
-jaj, hát miattam igazán nem kellett volna félbeszakítanod a beszélgetésed!
Nem válaszolok, csak megforgatom a szemem.
-Cuki fiú!-vigyorog Alexy.
Luci boldog arccal lépked ki az édesség boltból majd egy zacskót a kezembe nyom.
-U, mi ez?- kérdezem
-Kaja.-felel nemes egyszerűséggel.

Pár órát még vásárolgattunk, majd  amikor elkezdett sötétedni elindultunk haza, ki-ki a maga irányába.

Nagyon jól éreztem ma magam, álmomban sem gondoltam volna, hogy az első pár napban barátokat szerzek.
Felszállok a buszra, és reménykedem, hogy hazaérek hétre. Anyának időközben küldtem egy üzenetet, hogy később szeretnék hazamenni, de úgy tűnik ezt az időkorlátot is túllépem.
De legalább megérte, a mai napot nem cserélném el semmiért.

3. Hülye papírok!

Na, végre ez is kész!  Bocsánat a majdnem egy hónapos késésért, csak egy csomó minden közbejött meg lusta voltam. De hajajjajj, több mint 100 oldalmegtekintés! :D Köszönöm szépen!  Mint eddig is kritikát, kommentet elfogadok! Nem harapok, írjatok! :D

Másnap vajszínű, térdig érő ruhát veszek fel fekete babacipővel. Az iskolában lassan teltek az órák,  bár az év elejének köszönhetően  pár órát még a szabadban tölthettünk.Ilyenkor vagy olvastam vagy Alexyvel beszélgettem.
Bemutatta a testvérét, Armint, akivel tegnap már találkoztam.Rendes és szeret játszani is.
Bent ülünk osztályfőnökin, ez az utolsó óránk.. Megzizzen a telefonom és előveszem a zsebemből megnézni ki írt.

"Délután elmennénk vásárolni Alexyvel és Lucyval. Jössz velünk?"

Körbenézek, hátha rájövök, ki a nyavalya írta ezt. Rosalia integet vigyorogva, gondolom ő volt.

"Honnan van meg a számom??"

"Az most nem lényeg! Jössz vagy nem??"

"Mehetek,ha nem leszek a terhetekre. :) "

"Rendben, akkor délután háromkor a kávézónál találkozunk! :) "

Mosolyogva hátradőltem a székemben és elkönyveltem magamban, hogy barátokat szereztem.
Oldalra fordítom a fejem és kitekintek az ablakon: süt a nap, a kopaszodó fákról tépi  a levelet a szél, elszórtan még madarakat is látni lehet.
A bambulásból a csengő zökkent ki.
össze kapom a cuccaimat és elindulok az elsők között ki az ajtón. kettő óra, még bőven időben vagyok.
-Rachel!-Hátra fordulok. Nathaniel jön utánam egy halom papírral a kezében amit átnyújt nekem.
-Ezt vidd haza, olvaszd el. Az elmúlt évek fontosabb eseményei az iskolában.Láttam a tavalyi jegyeidet és gondoltam érdekelhet.
Megrökönyödve nézem a papírhalmot. Oké, hogy jó tanuló voltam, de emiatt igazán nem érdekelnek ezek a dolgok.
-Oké, köszi. Most sietek, szia!
És indulok is tovább. Kint az utcán hirtelen megcsap a szél és sajnos nem csak engem, hanem a csinos papír kupacot a  kezemben. Szép egyesével szálldogálnak szanaszét a járdán.
Szép lassan, körülbelül olyan fejjel mint egy tömeg gyilkos, letérdelek és elkezdem összeszedni őket.
-Segíthetek?-  az ezüsthajú fiú tekint rám, aki tegnap segített  a bokros baleset után.
-Azt megköszönöm.-nevetek.
Csendben szedegetjük a papírokat, nem beszélünk. Amikor befejeztük rögtön felpattanok.
-Köszönöm a segítséget! Csak tegnap jöttem, de már kétszer segítettél.
igen-mosolyog.-Add azt ide, majd én hozom.
-Nem kell,köszi!-tiltakozok, de azért elveszi tőlem.
-Merre laksz?
-Hát...felszállunk a buszra, pár megálló, és onnan 3 saroknyira...De igazán nem  kell velem jönnöd...
Nem válaszol, csupán elindul a buszmegálló felé. Nagy levegőt veszek, majd megindulok én is.
-Én Lysander  vagyok, te meg Rachel, ugye?
-ühüm.
Amikor befut a busz felszállunk rá és megrohamozzuk az első ülőhelyet. Mert   állni is lusta vagyok.
Elővesz egy jegyzet füzetet és elkezd bele írni.
-És... te mióta jársz ebbe a gimibe?-kérdezem, mert elég unalmas volt így utazni
Feltekint a füzetből és rám néz.
-Csak pár éve. Itt volt dolgom, ezért a nagyszüleimhez költöztem és beiratkoztam ide.

-Az jó...Én a családommal jöttem ide, Londonból.

Megszorítom a nyakláncom és eszembe jut, mikor kicsik voltunk Davidadel, a Temze partjánál üldögélve az volt a legnagyobb bajunk, hogy nem tudjuk  mit olvassunk.

Akkoriban is nagyon sokat olvastam, néha a barátaimmal együtt. Jó, lehet ők nem élvezték annyira mint én.

-Van valami baj?

-Nem dehogy!-Még az emlékeim és a honvágyam melankolikus hatása alatt vagyok, ezért csak bágyadtan mosolygok az előttem ülő borostyán és arany szín szemébe.

Egész úton nem beszéltünk. Az ajtóban átnyújtja nekem a papírokat.

-Köszönöm.-kezdem- Biztos nem vagyok ezzel a terhedre? Mármint, tudom, hogy már mindegy, de a nagyszüleid nem haragszanak érte?

-Miért haragudnának?-Tök semleges arccal néz.Ez zavaró

-Hát..mert későn érsz haza...

-Nagyon elnézőek, emiatt ne fájjon a fejed.

Bólintok és kinyitom az ajtónk.

-Még egyszer köszönöm! 

Mindketten mosolygunk, mikor becsukom az ajtót.

Leveszem a cipőm és beljebb megyek.

Anya főz, apa számítógépezik. A táskám köszönés után leteszem az egyik székre.

Anyám jön oda hozzám és átkarolja a vállam.

-Ki volt az a fiúcska aki hazakísért,Rachel?-suttogja vigyorogva.-Csak az osztálytársam, Lisander. Segített a papírokat hazahozni.

-Helyes fiúka!

Felnézek a fali órára: öt perc múlva háromnegyed három. Nincs sok időm!

-Anya, elmehetek vásárolni az osztálytársaimmal?

-Mikor?

-Most.

-Lecke?

-Nincs.

-Hányan mentek?

-Velem együtt négyen.

-Mikor jössz? 

-Ötkor?

-Mehetsz! De köszönj apádnak is.

Felrohanok az emeletre, az egyik táskámba bedobálom a cuccaim és robogok le, elköszönni.

Először apától, aki a lelkemre köti, hogy ne hozzak haza fiúkat és ne igyak alkoholt, majd anyámtól, akitől kapok egy kis költő pénzt.

Az óra kereken háromnegyed hármat mutat.

Most sajnos nem megy busz, ezért végig gyalogolom az utat. 

Fél úton járhatok, mikor már csak öt percem marad.  Kétségbe esetten kezdek rohanni.

Gyerünk!Menni fog! 

A ház előtt lelassítok, a szememmel keresem a többieket.

A kék hajút meg találtam és el is kezdtem sétálni felé. Akkor veszem észre a mellette álló, hosszú barna hajú lányt, akivel beszélget. Ezer ember közül felismerném azt a lányt. 

2. Halucináció és a családom

-Lisander- Válaszolja meg Rosa  a fel nem tett kérdésemet-  Castiel legjobb barátja. Ne aggódj, nálunk minden napos ez a csetepaté.
Kellemes bimm-bamm jelzi a történelem óra kezdetét.
A tanár még nincs bent a teremben, úgyhogy elég nagy a hangzavar. Alexyvel középen ülök egy padban és beszélgetünk. 
Mikor hátra nézek, látok a hátsó padban egy fiút aki pont úgy néz ki mint Alexy csak fekete a haja. Ijedten  kapom a fejem a kék hajú felé, majd vissza a másik hoz.  Mindegy gondolom magamban Biztos csak haluzok. 
Megrázom a fejem és ismét teljes figyelmem az új barátomnak szentelem.
Jesszus, még beszél is!
-Öm...semmi, csak...találkoztam egy ugyan olyan fiúval mint te.-nyögöm ki végül.
Meg se lepődik, csak játszik tovább.
-Biztos Alexyvel.Ő az ikertesóm.
- Érted, ugye? - mivel nem igazán tudom miről beszélt eddig, csak rá vágom, hogy "igen persze!" .
Bejön a  tanár és elkezdődik a dögunalmas töri óra.
Sosem voltam jó ebből a tantárgyból és nem is igazán szerettem.
45 perc szenvedés után végre kicsöngetnek.
Most bent maradok, megnézem milyen óráim lesznek: matek, francia, irodalom, rajz. Örülök, hogy ma csak 6 órám lesz, így hamar haza érek.
A rejtélyes hallucinációm még mindig a padjában ül és a PSP-jén játszik. 
Észreveszi, hogy  (eléggé feltűnően ) bámulom őt.
-Mi az? -kérdezi
Nahát, ez eszembe sem jutott. Valamit még dünnyögök neki majd becsöngetnek, úgyhogy nem igazán erőltetem a beszélgetést.
Az órák után  szokatlanul nagy tömeg volt a buszon, ezért nem volt szabad ülőhely.Nézem a suhanó tájat az ablakon át, fékezéskor pedig majdnem pofára esek.
Csípős a levegő, annak ellenére, hogy süt a  nap. Örülök, hogy két saroknyira lakom a buszmegállótól. 
Belököm az  ajtót, de nem köszönök, hátha valakire rá tudom hozni a frászt.
A táskámat, cipőmet és a dzsekimet is az ajtóban hagyom. Majd később elviszem.
Lopakodom az előszobán át a nappaliig. Anyu a kanapén ül és a könyvét olvassa. 
Világos barna, felkontyolt hajában az ősz tincsek megjelenése nem is olyan feltűnő mint azt állítani szokta, inkább kedvesebb lesz tőle az arca. Bordó fölsőt és  farmert visel.
Belopakodom a pult mögé ahonnan ki akarok ugrani.
Ekkor megjelenik mögöttem Árész, a cicánk, ismertebb nevén Gömböc és megnyávog. Ettől teljesen megijedek és átesek a pult alatt be a nappaliba.
Anyukám is megijed, még a könyv is kiesik a kezéből, de azonnal megnyugszik, mikor látja a vigyorgó fejem.
Kint a terasz  ajtó felé trappolás hallatszik, majd apukám feltépi az ajtót. Maci naci van rajta rövid ujjú, szürke fölsővel és kezében egy kézi kapával.
-Jól vagy, drágám?!-kiabálja. Ekkor már állok, megadóan a fejem felé tartva a kezem, de még mindig vigyorogva.
Leengedi a szerszámot a kezéből és átölel.
-Ne hozd rám így a frászt! Még a végén azt hiszem valami rabló van a lakásban!
Anyát is megölelem.
-Hát, ez ma alapból nem  az én napom volt.-kezdem- Ma már nyakon öntöttek kávéval, estem egy nagyot és hallucináltam is.
- A kávét látom a pólódon.- Mutat rám édesanyám.- A bátyád küldött neked levelet.
Lehajol a kis asztalkához és felvesz egy levelet, amit átnyújt nekem.
-Nem vagy éhes? Anyád csinált brassóit.
-Nem, köszönöm. Majd később eszek. 
A levélre meredek. Daniel már egy hónapja, hogy elköltözött a munkája  miatt  New York-ba. Nem tagadom még mindig hiányzik.
-Felmegyek a szobámba, sok a tanulni valóm.
Hanyatt vágom  magam az ágyon és feltépem a borítékot. Egy papír van benne, egy kis szöveggel.

" Drága hugicám!

Karácsonyra hazautazom, hogy meglepjem a  szüleinket. Jön velem a barátnőm, Tatjana is. Ő orosz, de garantálom, hogy jól  ki fogsz jönni vele!

Szeretettel: Daniel"

Lerakom az éjjeli szekrényemre a a levelét és a plafont fürkészem. Barátnő!? Bátyus, az örök pancser becsajozott!? Azta...
Felülök az és az asztalomra meredek. Tényleg neki kéne állnom átnézni holnapra a dolgokat...

1. Az első napom

Igen, én vagyok az új tanuló. A nevem Rachel Rehvanch. Az előző iskolámban kitűnő tanuló voltam, az osztály legjobbja. Szerettem ott tanulni, megvoltak a barátaim, boldog voltam.

Aztán apám új munkát kapott Párizsban és mi is vele mentünk. Foggal-körömmel tiltakoztam, de végül én is mentem.

Mérges voltam, nem voltam hajlandó semmit sem csinálni.

És most a Sweet Amoris gimi kapuja előtt állok, meglehetősen idegesen. Éppen indulnék be amikor valaki nekem jön. Valami meleg folyik a homlokomon és a hajamon. Ez épp elég, hogy felkapjam a vizet.

Megpördülök, hogy lássam a támadómat. Hosszú szőke haja van és már első ránézésre látom hogy nem leszünk jóba.

- Mégis mi a fenét csinálsz?- förmedek rá.

- Upszi, csak baleset volt. Különben is a te lapos hajadnak nem mindegy?- gúnyosan elvigyorodik, és hátra fordul a két barátnőjéhez: - Nem igaz, lányok? - Azok helyeslően elkezdenek borogatni.

Közelebb lép hozzám és látványosan végigmér. Kék farmer, torna csuka rövid ujjú, halványkék póló és vékony bőrdzseki van rajtam. Szerintem nem gáz őszre.

- Még nem láttalak itt. Új vagy?- kérdi. Nem válaszolok, csak bólintok- Mi ez itt a nyakadon?

Az egyetlen emlékem otthonról, egy ezüst, maci alakú medál volt. Mindig a nyakamban hordtam, sosem vettem le. Nekem nagyon sokat ért, Még ha nincs is szívfacsaró története.

Megfogja a medált és letépi a nyakamról. Hátra fordul, ismét a barátnőihez és meglengeti előttük. Ökölbe szorul a kezem ettől.

- Add vissza!- Ordítok rá.

- Mert ha nem, akkor mi lesz?- leengedi a kezét. Csak féloldalasan fordult hátra. - sírni fogsz és szólsz anyucinak?

 Most már teljesen hátat fordított nekem. Elkezdenek nevetni, én meg elfogytam a türelmemből. Megfogom a láncom tartó kezét, magam felé rántom, és már repül felé az ökölbe szorított kezem.

Ekkor egy ugyan olyan szőke hajú fiú beáll közénk széttárt kézzel és erőltetett mosollyal.Tényleg centiken múlt, hogy meg ne üssem.

-Szia, a nevem Nathaniel. Biztos te vagy az új diák, Rachel. Mi lenne, ha bemennénk és egy kicsit lecsillapodnál? -kérdezi  

leeresztem a kezem és kiveszem a lány markából a nyakláncom.

Ki a fene ez a fiú, és honnan tudja a nevemet? Teszem fel a kérdést magamnak. Minden kételyem ellenére beleegyezem.

-Ööö....Oké.

Még egy utolsó szúrós pillantást mérek arra a libára és elindulunk befelé.

A folyosón robogva úgy döntök beszélgetést kezdeményezek

- Ki volt az a csaj?

- Ő Amber az én húgom.-Rám sem néz. Bekanyarodunk egy terem amire nagy betűkkel van írva, hogy DÖK. Odamegy egy szekrényhez és kivesz belőle egy törülközőt. Szerintem senki nem gondolta volna, hogy a DÖK-ös terembe tartják a törülközőket.

-Tessék, töröld meg a hajad-most már őszinte mosollyal nyújtja felém a törülközőt- Nagyon sajnálom ami veled történt.Hidd el, igazából kedves lány. 

-Azt látom.-mondom inkább magamnak mint neki. Megtörlöm a hajam és közben tovább beszélgetünk

- És honnan jöttél?Ha szeretnéd körbe vezetlek, ha lesz rá időm!
-Rendben.-Olyan mosolygós, hogy az nekem is mosolyt csal az arcomra.Máris sokkal jobb kedvem van, el nem tudom képzelni, hogy az a lány a húga.-Annak nagyon örülnék! Mindjárt kezdődik az első óra.Nem kéne bemennünk a terembe?
-De. De igen.- Elindul ki az ajtón és én követem őt. Végig mentünk egy folyosón, aztán bekanyarodtunk egy terembe.
A szöszi megállt mellettem és bátorítóan rám mosolyog .
Nagyot nyelek és elindulok befelé a leghátsó pad felé. Odafelé mindenki rámámul, néhol még a beszélgetésüket is megszakítják miattam.." Nézd a haját! Milyen furi" meg "Ő az új lány?"
Összefogom lapockáig érő világoskék hajam, , majd megindulok a terem végében álló üres pad felé.Leülök, leveszem a bőrkabátom és a szék háttámlájára dobom. Látom nem vagyok egyedül a más hajszínemmel. Nem sokkal a pad előtt egy vörös hajú vagány fiú ül, lábát a padon pihentetve. Mellette egy ezüst hajú, furcsa kinézetű fiú ül, nyugodtan és valamit magyaráz a vörös hajúnak.
Bejön a tanár, és mindenki elhallgat.
-Jó reggelt! Mint biztos ti is tudjátok, egy új diákkal gyarapodott a létszámotok, Rachel Rehvanchal. Rachel,  kérlek állj föl és mesélj egy kicsit magadról!
Na már csak ez hiányzott! Alapból zavarban voltam, amikor beléptem, de most.... Keletlen felállok, hirtelen a pad sokkal érdekesebb lett mint minden más.
-Rachel Rehvanch vagyok, Londonban születtem és éltem eddig. Szeretem az állatokat és az animéket, hobbim az úszás.-Én befejezettnek gondolom a beszédemet, helyet foglalok.
A tanár megköszöni és elkezdi a tanítást.
45 perc múlva amikor kicsöngetnek, én is kimegyek a friss levegőre a többiekkel együtt. Nem kifejezetten csúnya hely ez a suli. Idáig érzem az édes virág illatokat, hallom a madarak csicsergését, és az udvar nagy részét fű és fa borítja. Egyszerűen szép.
Leülök egy fa tövébe, felhúzom a lábam és valami csodára várok.
Lépteket hallok a hátam mögül, mire hátrakapom a fejem. Egy ezüst hajú, rövid szoknyás lány és egy kék hajú, színes ruhás fiú fut felém.
Megrémülök, de kicsit örülök, hogy valaki idejön hozzám.
A kék hajú fiú átölel ( ettől  totál elpirulok) és  elkezdi mondani mennyire örül, hogy jöttem. Mikor elenged a a  lány felé fordulok
-Szia! -köszön- A nevem Rosalia, de hívj csak Rosa-nak.
Biccentek, hogy értem és folytatja.
- Az első és nagyon fontos dolog amit tudnod kell az a a pasik.
Olyan elszántan néz én meg csak zavartan mosolygok. Miért kell egyből a fiúkkal kezdeni? Nem azt terveztem, hogy jövök és rámászok az első közeli pasira, csak mert jól néz ki.
-Gyere!- megfogja a kezem és elkezd húzni a suliajtónál lévő hatalmas tujabokor felé.- Itt is van az első áldozatunk!
Befelé tekintve a szőke fiút látom, akivel már találkoztam, Nathanielt. Egy füzetbe ír valamit.
-Ő Nathaniel az osztály strébere. De komolyan. DÖK elnök meg minden. Ettől eltekintve kedves és megértő, ha bejön az ilyen akkor  ő  pont neked való.
-Aha, de figyelj... -próbálnám leállítani mert tényleg nem szükséges ez de nem hagyja.
Odamegy Nathanielhez egy vörös hajú, bőrdzsekit viselő fiú és elkezd vele ordítani.
-Ő Castiel, Nathaniel szöges ellentéte.Rossz tanuló, de nagyon dögös.-És rám kacsint. 
 A kék hajú srác hirtelen odafordul hozzám.
-Be se mutatkoztam! Alexy vagyok, nagyon örülök, hogy itt vagy!-Úgy vigyorog mintha muszáj lenne, úgyhogy nekem is mosolyt csalt az arcomra. Milyen vidám itt mindenki!
A mosoly hip-hop leolvadt az arcomról amikor megbotlok egy gyökéren és Kiesek a bokorból, egyenesen a dulakodó fiúk mögé. Szerencsére nem vettek észre csak a szórtan mászkáló diákok. 
Bent a bokorban Rosalia és Alexy valamit susmusolnak. 
Valaki konkrétan nekem  jön és átesik rajtam. Fenékre esik, máris nekem ront.
-Mi a francot csinálsz itt!? Útban vagy!
Fel áll, én meg  hirtelen szóhoz sem jutok. Mondanák valamit, de nem jön ki hang a számon.
Egy kéz nyúl felém. Tulajdonosa furcsa ruhát visel, olyan régieset, fehér haja van és az egyik szeme sárga a másik zöld.
- Castiel, így kell bánni a hölgyekkel?-megfogom a kezét és segít felállni.- Jól vagy?- tétován bólintok és visszatér a vöröshöz.
-Mi  a vita tárgya?
-Az, hogy az a seggfej felnyomott  a vénségnél, hogy a mosdóban gyújtottam rá!
Nathaniel szétzilált ruhákkal áll, majd  sietős léptekkel elmegy, Castiel meg a másik irányba, nyomában az ezüst hajú fiúval.