Sziasztok!
Bocsánat a sok (a nagyon-nagyon sok) késésért, csak egy csomó minden közbe jött, és nem tudtam leülni írni, ihletet veszettem, nem láttam, hogy tetszik-e bárkinek is, de most itt vagyok, újult erővel! Jó olvasást, a véleményetek érdekel, mint mindig! :)
Egyébként meg boldog karácsonyt, boldog új évet, meg boldog húsvétot is, meg boldog suli végét, stb! :) Ti vagytok a legjobbak!
A halloweeni csokiktól másnaposan, megyek be az iskolába. Szokatlan nyüzsgés van mindenhol, a diákok nevetgélnek, de legalábbis mosolyognak.
Beljebb megyek és észre veszek a fali-újságnál egy kisebb tömeget. Átverekedem magam rajtuk, és elolvasom a papírt. Egy lista, rajta az osztályok átlagával. Tényleg! El is felejtettem, hogy ma hirdetik ki, hogy ki díszíti a termet a bálhoz.
A harmadik legjobb átlag lett a miénk. Nem rossz, bár fogalmam sincs, hogy sikerült összehozni. A legrosszabb átlagot az egy évvel idősebbek nyerték, azaz Lucyék Szegény.
Mosolyogva sétálok be a terembe, majd nem szabad elfelejtenem az orra alá dörgölni.
Leülök a helyemre, és alig, hogy előpakolom a cuccaim, megpittyen a telefonom, SMS-t jelezve. Előkapom, és rámeredek. Folrian írt. De miért épp ilyenkor?
Délután találkozzunk!
Végig gondolom a mai terveim, megpróbálom besűríteni valahova. Na jó, simán belefér, majd este megírom a házim.
Mi ez, így hirtelen?
Majd elmondom, később!
Baj van?
Kezdek megijedni, biztosan valami baj van, ha ilyen hirtelen látni akar.
Nem ír vissza.
Feszülten várom a nap végét, ami nagyon nem akart eljönni. Aztán végre kicsengetnek az utolsó óráról is.
Összedobálom a cuccaim, és indulok is. Az ajtóban egy ismerős hang utánam kiált.
- Rachel!
Hátra fordulok, és Lysandert látom felém jönni.
-Szia, ne haragudj, most sietek!- Azzal indultam volna tovább.
-Várj! Minden rendben, egész nap olyan nyugtalan vagy. - Aggodalmasan tekint rám, mégis magabiztosan.
-Persze, persze persze, csak... Sietnem kell haza!
Az arcomat kémleli:
- Rendben, de ez nem tesz jót az egészségednek.
- Oké, majd holnap beszélünk! Szia!
Elfutok, ki a kapun, pont látva az elsuhanó buszt. Akkor gyalogolnom kell.
Gyors léptekkel szedem az utat. Furcsa, hogy ennyire aggódott értem Lisander. Másokért is biztosan így szokott. Belegondolva Lucyval nem is találkoztam. Biztos lebetegedett. Nem tett neki sem jót a sok csoki.
Befordulok az utolsó sarkon, ahol már látom is a házunk.
Az ajtónál remegő kézzel nyitom ki az ajtót, próbálok megnyugodni, miközben a legrosszabb eshetőségek futnak végig a fejemben. Megverték, kórházba került, vagy...vagy...
Leveszem a kabátom, cipőm és felviszem a táskám, majd idegesen járkálok fel-alá, az üzeneteit olvasva.
Aztán negyed óra múlva csengetnek.
Odarohanok, és feltépem az ajtót.
Ott áll, teljesen sértetlenül, az ajtófélfának támaszkodva. Hál' istennek...
A nyakába ugrok könnybe lábadt szemmel, mire zavartan megütögeti a hátam.
- Mi ez így hirtelen? - Mosolyog, miután elengedtem
- Miért akartál ilyen hirtelen találkozni velem? Baj van? Miért nem válaszoltál az üzenetemre? Betegre aggódtam magam miattad!
Bután pislog párat.
-Bemehetnénk előbb? Kicsit fázok.
~~~~~~~~
Leülünk a gólyalábú székekre egy-egy pohár teával, majd faggatni kezdtem.
- Miért akartál ilyen hirtelen találkozni velem? - ismétlem magam.
Mosolyog, a szájához emeli a bögrét.
- Olyan rég találkoztunk, gondoltam beszélgethetnénk.
- Akkor gondolom nincs baj. - megkönnyebbültem.Az ilyen felesleges aggódások miatt fogok hamar megöregedni. Ha valami baja esne én... nem tudom mit csinálnék.
- Nem, nincs!
- És miért nem válaszoltál?
- A tanár észrevette, úgyhogy elvette a mobilom.
Ez mindent megmagyaráz. Már megint túl sok dolgot képzeltem a szavak mögé.
- Örülök, hogy jól vagy.
Mosolygok. Mélyen a szemembe néz, mintha keresne valamit.
Kezem óvón végig simítom az arcán. Behunyja a szemét, egy hosszú pislogás erejéig, és ismét rám függeszti.
Hűvös a bőre, még csak nem is beteg. Elveszem, majd mosolyogva belekortyolok a teámba.
- Most már tiszta a csakrád!
Ismét hosszas csend, majd a zsebéhez nyúl és kivesz egy fekete dobozt.
Kezem óvón végig simítom az arcán. Behunyja a szemét, egy hosszú pislogás erejéig, és ismét rám függeszti.
Hűvös a bőre, még csak nem is beteg. Elveszem, majd mosolyogva belekortyolok a teámba.
- Most már tiszta a csakrád!
Ismét hosszas csend, majd a zsebéhez nyúl és kivesz egy fekete dobozt.
- Egyébként ezt is meg akartam mutatni! - elfordul, majd mikor visszanéz egy fekete, nagy keretes szemüveg van rajta.- Tádá!
- Hm. - a hosszúkás arcát ez a szemüveg igazán jól áll, csak egyenlőre nekem furcsa. - Nagyon jól áll!
Felemeli az egyik szemöldökét, rátámaszkodik a jobb kezére az asztalon, onnan vigyorog rám.
Engem is elkap a röhöghetnék, amikor meghallom az ajtó nyitódás.
- Rachel drágám, megjöttünk!
Először megijedek, rá fagy a mosoly az arcomra. Aztán felállok, és kirohanok hozzájuk.
- Sziasztok! Azt hittem később jöttök...
Anya kezében egy szatyor lóg, apa kezében viszont valamivel több. Úgy öttel.
- Igen mi is azt hittük, hogy több idő lesz, de egy kis zűr miatt - megsemmisítőn apára néz, aki csak elfordítja tekintetét- hamarabb végeztünk.
- Jó napot! köszön Florian megnyerő mosolyával.
Ha apát nem nem tartja ott a sok szatyor, biztos a torkának esett volna. Anya viszont teljesen nyugodtan mosolyog.
-Szervusz, Rachel anyukája vagyok!- nyújtja felé a kezét, amit el is fogad.
-Igen, tudom. Florian Delon vagyok.
Anya megdöbben, majd elkezdi összeborzolni a haját, és dicsérgetni, hogy milyen fess úriember lett.
Miután mind beljebb mentünk és anyáék elpakoltak odaültünk a nagy asztalhoz. Sokat beszélgettünk, apa egészen feloldódott. (még egy kör UNO-ba is beszállt) Bár anya mesélt egy-két cikis sztorit, azért remélem nem köti majd később. Aztán elérkezett az öt óra és Flofiannak indulni kellett.
Kikísértem az ajtón, majd becsukom magunk mögött és mélyet lélegzek a hideg levegőből.
- Bocsi, azt hittem később jönnek haza. Tudom, hogy eléggé idegesítőek tudnak lenni, de csak nem küldhettem el őket.
- Semmi baj, bírom a szüleid. Egy élmény találkozni velük.
-Akkor jó!- nevetem el magam.
Végig néz az utcán, majd így szól:
- Nos, ideje mennem.
Mosolyog, és kicsit összekócolja a hajam.
- Jól van, szia!
- Szia!
Azzal elsétál a szürkületbe, én pedig vissza a szüleimhez vacsorázni.
Az ősök idő közben megterítettek, már csak rám vártak. Leülök hozzájuk és szedek a tányéromra a karbonara tésztából a tányéromra.
-És milyen a suli? - érdeklődik anyu
- Tök jó, máris vannak barátaim, meg miden. - elkezdem belapátolni a tésztát, amikor eszembe jut valami fontos.- Képzeljétek, Az iskola rendezni fog egy bált, a torna terembe, nagy habos-babos ruhákat veszünk, meg puncsot iszunk, és táncolunk!- ahogy meséltem egyre jobban beleéltem magam, látom a szemem előtt ahogy a "szőke hercegemmel" táncolok, teljesen teszek rá, hogy nem ismerem, aztán a lányokkal iszogatunk, és... nagyon várom már! - Feltéve, ha elengedtek, és elhív valaki.- teszem hozzá halkan.
- Nem mehetsz.- Vágja rá apa teljesen nyugodtan.
-Apa!
-Villiam! - szólunk rá anyával szinte egyszerre.
Nem nagyon zavartatja magát, szépen eszik tovább, majd a saját védelmére kel.
- Nem fogom hagyni, hogy holmi fiúkával mászkálgass. Ezt eldöntöttem, nincs apelláta!
- De ez lenne az első bálom! Mindenki ott lesz! Kérlek!
Nem válaszol
- Had menjen! Elvégre nincs minden nap ilyen lehetősége!-
nyüstöli anya.
ismét semmi válasz. anyu hozzám fordul és legyint egyet.
-És mikor lesz?
- December 8.
- És már elhívott valaki?- húzza mosolyra a száját
- Nem még nem. - sikerült nekem is egy mosolyt kicsikarnom, de teljesen le vagyok törve.
- Legfeljebb majd Florian biztos elvisz.
- Aha.- felelek flegmán - Felmegyek a szobámba.
Útközben berakom a mosogatóba a tányérom, és már megyek is felfelé a lépcsőn.
Felkapom az ágyamról a pizsamám és átöltözök. kezembe veszem az épp aktuális könyvem, majd az ágyrra vetem magam, és késő estig olvasok.
~~~~~~~~~~~~~~
Álmomban a felhők között fekszem. Illetve gondolom, mivel felettem is és alattam is vatta szerű pufi dolog van. Egy egyszerű hálóing van rajtam. Mikor megpróbálom megérinteni az egyik felhőt az szétfoszlik, lassan követve a többi is. Mikor mind eltűnik rálátást kapok az egész városra.
Gyönyörű - gondolom magamba.
Aztán elkezdek zuhanni.
Nem igazán esek pánikba, a hátat fordítok a városnak. A napot nézem, és furcsa mód még nem sült ki a szemem.
Vészesen közeledik a föld, meg akarok kapaszkodni valamiben, de nincs semmi a kezem ügyében. Azt hiszem már félni is késő.
Épületek tetejénél járok, sehol sem látok embereket, majd mielőtt földet érnék kipattan a szemem és hangos koppanással a földre zuttyanok.
Káromkodok egy laza sort, majd felülök. Ugyan ott vagyok, pontosabban mellette mint ahol elaludtam,
Komótosan, a reggeli gyorsaságommal felöltözök és lekocogok a lépcsőn.
Sehol senki.
-Anya! - hívom. Semmi válasz.
Aztán eszembe jutott, hogy ma mind ketten dolgoznak.
Megkenek egy szelet pirítóst vajal, felveszem a kabátom és a cipőm, majd elindulok a buszmegállóba.
Enyhe 10 perces késéssel be is fut a várva várt fuvarozó, addig pont meg tudtam enni a reggelim. Felszállok, és helyet foglalok.
Zötyögve vesszük utunk az iskola felé, mintha egy örökké valóság lenne. Megérkezünk és amilyen gyorsan csak lehet be masírozok a kapukon, meg sem állva a teremig. Bent volt mindenki, halkan cseverésztek. Intek Rosanak és Alexynek, majd helyet foglalok az asztalomnál.
Hangos ajtó csapódás jelzi, hogy megjött a tanárunk, mire mindenki csendbe lett. Sötét kosztümöt visel, mint mindig, most is szoros kontyba fogta haját, és a köpenyt is viseli.
- Na, gyerekek! Mai órán kísérletezni fognunk, úgyhogy rendeződjetek párokba, aztán átmegyünk a kémia terembe.
Szétnézek az osztályon, és már mindenki beszélgetett valakivel. Kétségbe esve nézek Alexyre, de ő egy barna hajú, terepmintás nadrágot viselő fiún, Kentinen lógott. Egyszer beszéltem vele, elég kedves, és hallottam, hogy katonai iskolában tanult.
Át tekintek Rosara, de ő is már mással van, egy rövid lila hajú lánnyal, aki elég félénk. Azt hiszem Violának hívják. Nem sokszor hallom beszélni, de rendesnek tűnik.
Aztán meglátom Lisandert, a padjuknál ülni. Oda megyek, és leülök a mellette lévő székre.
- Szia! Leszünk labortársak?- mosolygok
Mintha egy kis meglepettség suhanna át az arcán, de rá bólint.
- Persze.
A tanárnő felemeli a kezét, szól nekünk:
- Gyertek, megyünk!
Lisander feláll, megvárja míg én is, és a sor végén elindulunk az ajtó felé.
- Hm. - a hosszúkás arcát ez a szemüveg igazán jól áll, csak egyenlőre nekem furcsa. - Nagyon jól áll!
Felemeli az egyik szemöldökét, rátámaszkodik a jobb kezére az asztalon, onnan vigyorog rám.
Engem is elkap a röhöghetnék, amikor meghallom az ajtó nyitódás.
- Rachel drágám, megjöttünk!
Először megijedek, rá fagy a mosoly az arcomra. Aztán felállok, és kirohanok hozzájuk.
- Sziasztok! Azt hittem később jöttök...
Anya kezében egy szatyor lóg, apa kezében viszont valamivel több. Úgy öttel.
- Igen mi is azt hittük, hogy több idő lesz, de egy kis zűr miatt - megsemmisítőn apára néz, aki csak elfordítja tekintetét- hamarabb végeztünk.
- Jó napot! köszön Florian megnyerő mosolyával.
Ha apát nem nem tartja ott a sok szatyor, biztos a torkának esett volna. Anya viszont teljesen nyugodtan mosolyog.
-Szervusz, Rachel anyukája vagyok!- nyújtja felé a kezét, amit el is fogad.
-Igen, tudom. Florian Delon vagyok.
Anya megdöbben, majd elkezdi összeborzolni a haját, és dicsérgetni, hogy milyen fess úriember lett.
Miután mind beljebb mentünk és anyáék elpakoltak odaültünk a nagy asztalhoz. Sokat beszélgettünk, apa egészen feloldódott. (még egy kör UNO-ba is beszállt) Bár anya mesélt egy-két cikis sztorit, azért remélem nem köti majd később. Aztán elérkezett az öt óra és Flofiannak indulni kellett.
Kikísértem az ajtón, majd becsukom magunk mögött és mélyet lélegzek a hideg levegőből.
- Bocsi, azt hittem később jönnek haza. Tudom, hogy eléggé idegesítőek tudnak lenni, de csak nem küldhettem el őket.
- Semmi baj, bírom a szüleid. Egy élmény találkozni velük.
-Akkor jó!- nevetem el magam.
Végig néz az utcán, majd így szól:
- Nos, ideje mennem.
Mosolyog, és kicsit összekócolja a hajam.
- Jól van, szia!
- Szia!
Azzal elsétál a szürkületbe, én pedig vissza a szüleimhez vacsorázni.
Az ősök idő közben megterítettek, már csak rám vártak. Leülök hozzájuk és szedek a tányéromra a karbonara tésztából a tányéromra.
-És milyen a suli? - érdeklődik anyu
- Tök jó, máris vannak barátaim, meg miden. - elkezdem belapátolni a tésztát, amikor eszembe jut valami fontos.- Képzeljétek, Az iskola rendezni fog egy bált, a torna terembe, nagy habos-babos ruhákat veszünk, meg puncsot iszunk, és táncolunk!- ahogy meséltem egyre jobban beleéltem magam, látom a szemem előtt ahogy a "szőke hercegemmel" táncolok, teljesen teszek rá, hogy nem ismerem, aztán a lányokkal iszogatunk, és... nagyon várom már! - Feltéve, ha elengedtek, és elhív valaki.- teszem hozzá halkan.
- Nem mehetsz.- Vágja rá apa teljesen nyugodtan.
-Apa!
-Villiam! - szólunk rá anyával szinte egyszerre.
Nem nagyon zavartatja magát, szépen eszik tovább, majd a saját védelmére kel.
- Nem fogom hagyni, hogy holmi fiúkával mászkálgass. Ezt eldöntöttem, nincs apelláta!
- De ez lenne az első bálom! Mindenki ott lesz! Kérlek!
Nem válaszol
- Had menjen! Elvégre nincs minden nap ilyen lehetősége!-
nyüstöli anya.
ismét semmi válasz. anyu hozzám fordul és legyint egyet.
-És mikor lesz?
- December 8.
- És már elhívott valaki?- húzza mosolyra a száját
- Nem még nem. - sikerült nekem is egy mosolyt kicsikarnom, de teljesen le vagyok törve.
- Legfeljebb majd Florian biztos elvisz.
- Aha.- felelek flegmán - Felmegyek a szobámba.
Útközben berakom a mosogatóba a tányérom, és már megyek is felfelé a lépcsőn.
Felkapom az ágyamról a pizsamám és átöltözök. kezembe veszem az épp aktuális könyvem, majd az ágyrra vetem magam, és késő estig olvasok.
~~~~~~~~~~~~~~
Álmomban a felhők között fekszem. Illetve gondolom, mivel felettem is és alattam is vatta szerű pufi dolog van. Egy egyszerű hálóing van rajtam. Mikor megpróbálom megérinteni az egyik felhőt az szétfoszlik, lassan követve a többi is. Mikor mind eltűnik rálátást kapok az egész városra.
Gyönyörű - gondolom magamba.
Aztán elkezdek zuhanni.
Nem igazán esek pánikba, a hátat fordítok a városnak. A napot nézem, és furcsa mód még nem sült ki a szemem.
Vészesen közeledik a föld, meg akarok kapaszkodni valamiben, de nincs semmi a kezem ügyében. Azt hiszem már félni is késő.
Épületek tetejénél járok, sehol sem látok embereket, majd mielőtt földet érnék kipattan a szemem és hangos koppanással a földre zuttyanok.
Káromkodok egy laza sort, majd felülök. Ugyan ott vagyok, pontosabban mellette mint ahol elaludtam,
Komótosan, a reggeli gyorsaságommal felöltözök és lekocogok a lépcsőn.
Sehol senki.
-Anya! - hívom. Semmi válasz.
Aztán eszembe jutott, hogy ma mind ketten dolgoznak.
Megkenek egy szelet pirítóst vajal, felveszem a kabátom és a cipőm, majd elindulok a buszmegállóba.
Enyhe 10 perces késéssel be is fut a várva várt fuvarozó, addig pont meg tudtam enni a reggelim. Felszállok, és helyet foglalok.
Zötyögve vesszük utunk az iskola felé, mintha egy örökké valóság lenne. Megérkezünk és amilyen gyorsan csak lehet be masírozok a kapukon, meg sem állva a teremig. Bent volt mindenki, halkan cseverésztek. Intek Rosanak és Alexynek, majd helyet foglalok az asztalomnál.
Hangos ajtó csapódás jelzi, hogy megjött a tanárunk, mire mindenki csendbe lett. Sötét kosztümöt visel, mint mindig, most is szoros kontyba fogta haját, és a köpenyt is viseli.
- Na, gyerekek! Mai órán kísérletezni fognunk, úgyhogy rendeződjetek párokba, aztán átmegyünk a kémia terembe.
Szétnézek az osztályon, és már mindenki beszélgetett valakivel. Kétségbe esve nézek Alexyre, de ő egy barna hajú, terepmintás nadrágot viselő fiún, Kentinen lógott. Egyszer beszéltem vele, elég kedves, és hallottam, hogy katonai iskolában tanult.
Át tekintek Rosara, de ő is már mással van, egy rövid lila hajú lánnyal, aki elég félénk. Azt hiszem Violának hívják. Nem sokszor hallom beszélni, de rendesnek tűnik.
Aztán meglátom Lisandert, a padjuknál ülni. Oda megyek, és leülök a mellette lévő székre.
- Szia! Leszünk labortársak?- mosolygok
Mintha egy kis meglepettség suhanna át az arcán, de rá bólint.
- Persze.
A tanárnő felemeli a kezét, szól nekünk:
- Gyertek, megyünk!
Lisander feláll, megvárja míg én is, és a sor végén elindulunk az ajtó felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése